Illés Lajos

Illés Lajos

2013. január 1., kedd

Karácsonyi Te Deum (2005)


Karácsonyi Te Deum (2005)



Istendicsérő, ünnepi alaklomra szánt templomi kórusművek. Az első a kisoroszi református templom építésének 200. évfordulójára készült, és mindkettő a zsoltár-és egyházi költészetből válogatott szövegek összeállításával. A Te Deum három különálló részének első darabja: az Atya dicsőítése. A második: a Karácsonyi Te Deum, a Fiúról, a nekünk születő, értünk emberré lett Krisztus megérkezése fölötti gyermeki bizalom és öröm éneke. A harmadik, a Szentlélek Isten minket megerősítő vezetésének dicsőítő vallomása lett volna, amelyből csak vázlatok, invenciók maradtak fenn. A Te Deum-ok az első két megszületett részét meghallgatva érzékeljük, hogyan mélyül el a szerzőben, mintegy zenei alapvetéssé a magyar reformáció korabeli zsoltáros, protestáns muzsika a veretes korabeli szövegekkel együtt, és hogyan szól mégis a mának. A muzsikában a felébredő hit magaslatai válnak aktuálissá, amelyek annak idején is leleplezték az árulás, meghunyászkodás, megalkuvás, hitetlenség és embertelenség pusztító következményeit életáldozatok árán is felmutatva, hogy Isten Igéje Krisztusban akkor is, most is: az egyetlen reális megoldás minden gyötrő bajunkra, az életre vezető egyetlen út.




Karácsonyi Te Deum
Zene: Illés Lajos
2005

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése